Thirteenth Part

Sziasztok!
Huuuuuuuh, el nem tudjátok képzelni, hogy mennyire boldogok vagyunk C-vel. Meglett a három komiiiii! :))) köszönjük szépen! Ezért már hozzuk is a kövi részt! :) [most nincs kommenthatár, de gyerünk, gyerünk, jöjjenek azok a komik! :)] xxxxxxx, PennyM, CaraS.
 
Leblokkoltam. Hogy mivan? Mit akar ez tőlem? Olyan érzésem volt, mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna rám. Bár úgy éreztem, mintha a torkom teljesen száraz lenne, sikerült kinyőgnöm egy mondatot:
- Te teljesen meg vagy őrülve?! - rivalttam rá, de úgy tűnt, hogy meginghatatlan a határozottsága.
- Nem tudom, lehet, hogy meg vagyok őrülve, tekintve, hogy a pasid az egyik jó haverom. - felelte egy vállvonás közepette - De ettől függetlenül megegyeztünk. Én megtettem amit te kértél, most rajtad a sor.
- De az előbb magad mondtad! Hogy Jake az egyik haverod, aki mellesleg a barátom! - a szemem villámokat szórt - Miért akarod ennyire azt a csókot?
Életemben először sikerült Zayn Malikot zavarba hoznom.
- Mert... Nem tök mindegy?! Megállapodtunk! - most már ő is dühösebb hangnemre váltott.
Ekkor olyat tettem, amire soha nem számítottam. Odaléptem hozzá, és megcsókoltam. Én! Nicole Baker, akinek szent meggyőződése, hogy egy csók csak olyan embernél sülhet el, akivel legalább egyszer randiztak!
De nem volt rossz érzés. Sőt, kifejezetten jó. Bizsergés járta át a testem, és a karomat a dereka köré fontam, ő pedig a tenyerébe vette az arcomat. Ki tudja, hány percig álltunk ott, ölelkezve és csókolózva, de amíg össze voltunk fonódva, nem gonolkodtam. Ám amikor szétváltunk, az agyam kitisztult, és mérhetetlen düh járt át, nem is kis bűntudattal vegyítve. Zayn természetesen csak mosolygott.
- Remélem most rohadt boldog vagy! - kiabáltam rá - Most, hogy kvittek vagyunk, ne várj tőlem semmi mást!
Felkaptam a táskám, és elindultam az ajtó felé. Zayn még utánam kiáltott, de már hátra sem fordultam.
- Csak emlékeztetlek, hogy nem én csókoltalak meg, hanem te engem.
Bevágtam az ajtó, de olyan erővel, hogy egy kép leesett a falról. Iszonyú dühös voltam. Főleg Zaynre, de leginkább Cara-ra. Tudtam, hogy az ő keze volt ebben.
- Találkozunk nálatok. Most! - szóltam bele a telefonba, meg sem várva a válaszát. Felpattantam a buszra, és egyenesen hozzájuk mentem. A kapu előtt várt.
- Caroline Higgins, te mocsok szemét! - ordítottam rá, de úgy, hogy hátra kellett lépnie - Mégis hogy volt képed szabotálni a kapcsolatomat Jake-kel?! MÉGIS HOGY?!
- Nic, én csak Zaynnek akartam segíteni... - habogta. Nagyon zavarban volt.
- Áhá, szóval így állunk! Fogadjunk, hogy csak azért segítettél, hogy a kis Harrydnél bevágódj! Látom, alig 1 hónapnyi ismertség után fontosabb a vele való kapcsolatod, mint az enyém, ami már 17 éves múltra tekint vissza! - remegtem a dühtől, de Cara arcizma is megrándult.
- Nem, nem azért csináltam! Képzeld el, azt akartam, hogy boldog legyél! És bocs, hogy egyszer, Matt után végre boldog vagyok! Ne haragudj, néha nekem is vannak jó pillanataim!
Előszőr egy kicsit megszeppentem, de visszanyertem a lélekjelenlétem.
- És te csak úgy lehetsz boldog, ha elronthatod valakinek a kapcsolatát! Gratulálok, most vágtál sutba egy régi barátságot! Itt mi végeztünk!
Sarkon fordultam, és elvágtattam hazáig. Gyorsan köszöntem apának, majd felrohantam a szobába. Arra számítottam, hogy Cara majd hívni fog, de nem így történt. A telefonom nem csörgött.
Másnap
Reggel hisztisen keltem, nem csak a tegnapiakért, hanem mert megint csak nyolc órát tudok aludni suliidőig. A hajam megint úgy állt, mint a szénaboglya, amit sehogy se sikerült kifésülnöm. Ezért morbid módszerekhez kellett folyamodnom, elővettem az ősöreg hajvasalónkat, és megpróbáltam rendbe hozni a hajam. Bár valamennyire javított a helyzeten, jó égett szaga lett.
Ami még ennél is jobban kiakaztott, az az egyenruha volt. Utáltam, mert szoknyát kellett felvenni, és egyszerűen utáltam a szoknyákat.
Késve indultam el, ezért apunak kellett bevinni. Elhaladtam Cara mellett, de sem ő, sem én méltattuk egymást egy pillantásra sem.
Felsorakoztak az osztályok. Mivel C mellé nem, kénytelen voltam Josie Dorsenspring mellé állni. Ő természetesen csak úgy ontottam magából a szavakat, de én nem válaszoltam neki.
- Szervusztok kedves új, és régi diákok! - szólt bele derűsen a mikrofonba Mr Darren, az igazgató. - Az idei tanév reméljük ugyanolyan jól fog kezdődni, és végződni mint az előző!
Ezen kívül még vagy fél órát beszélt, aztán az igazgatóhelyettes, majd végre felmehettünk az osztálytermünkbe. Újra választás elé álltam: ki mellé üljek? Végül csak simán levágódtam Elise Salvador mellé, aki szerencsére eléggé szűkszavú volt. Jó kis tanévnek nézünk elébe...

 
Tegnap este rendesen összevesztünk Nickkel. De nem tehetek róla, hogy nem veszi észre, hogy Zayn és ő egymásnak teremtettek. Már az első pillantásuknál izzott köztük a levegő. De Jake rosszkor volt rossz helyen. Jó fej srác, de nem illik Nichez.
De persze Nic azt hiszi, hogy mindezt Harryért csináltam. Az eszébe se jut, hogy csak jót akarok neki. Az nyugtat csak, hogy előbb-utóbb rájön, hogy igazam van. Csak kérdés mennyi az az előbb-utóbb. Remélem ma reggel. Mert semmi kedvem valamelyik hülye osztálytársam mellé ülni.
- Car, elvigyelek? - jött a kérdés Paul felől.
- Köszi, de most inkább gyalog mennék.
- Nic miatt vagy így kiborulva? - nézett rám megértőn.
- Ezt honnan tudod? - lepődtem meg.
- A srácok mondták. De nyugi, úgyis megbocsájt. Emlékszel mikor legutóbb valami hülyeségen összevesztetek? Pár napig rosszban voltatok, de kibékültetek, mert egyedül unatkoztatok - ölelt meg. Ezért is szeretem nagyon. Mert ő megért. Jobb apát nem is kaphattam volna. Bár kiváncsi vagyok az igazi szüleim milyenek lehettek, Linéket el nem cserélném.
- Az a baj, hogy ez most nem kis dolog. Miattam csalta meg Jaket. Na megyek, mert elkések. Puszi - intettem, és kimentem az ajtón.
Gyönyörűen sütött a nap, de nem lett jobb kedvem. Mért vagyok ilyen hülye? Mért? Elnézve Nicket és Jaket, nagyon jól megvoltak. Zayn meg nélkülem is kitudot volna találni valamit.
A hangulatomat csak Harrs SMS-e dobta fel:
Jó sulit, Kicsim!
Visszaírtam, hogy köszi, aztán elraktam a telefonom, mert már odaértem a sulihoz. Oda akartam volna menni Nickhez, de a gyilkos pillantása miatt inkább nem tettem. Elmentem előtte, és odaálltam egy csajhoz, akit még talán el is viselek, mert ovistársam volt. Rosalie Benett.Nem vagyunk puszipajtások, de egész jóban vagyunk.
Az évnyitó dögunalom volt. Régebben ilyenkor mindig röhögtünk, mert elszórakoztunk az igazgatóhelyettes akcentusán. Több éven át Franciaországban élt, így francia akcentussal beszéli az angolt. Hát most nem tűnik olyan viccesnek.
A hosszú monológ után felmentük a terembe. Leültem az utolsó padba, aztán vártam, hogy leüljön mellém valaki. Egyből levágódott a legjobb fejebb osztálytársunk, Adam Tenessy. Legalább a legtöbb órán nem fogok unatkozni.
- Mizu, Higgins? Hogyhogy nem Baker mellett ülsz? - suttogta miközben az ofőnk a továbbtanulásról prédikált.
- Csak összevesztünk egy hülyeségen - legyintettem.
- Oké. És mi van a sztárocskáddal? - kérdezte.
- He?
- A One Direction-os szépfiúd. Mi van köztetek?
- Ezt honnan tudod? Senkinek nem mondtuk el. Papparazzikat meg nem láttunk - furcsálltam.
- Az egész sajtó rólatok beszél. Nem hallgattál mostanába BBC Radiot? Minden szám közben azt nyomatják, hogy szerintük milyen szép ''Carry''... Ja és egy csomó dolgot kiderítettek rólad - magyarázta.
Szünetben Lin is hívott.
- Caroline Higgins! Megmondanád mért hívogatnak mindig téged keresve, és hogy miért jött több száz levél neked? - kérdezte ingerülten.
- Később megmagyarázom, de most beszélnem kell Harryvel.
Szinte le se nyomtam, mikor újra hívtak. Harry.
- A sajtó megtudott minket. Sajnálom.